Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The Legend of Zelda

2008.02.24

Shigeru Miyamoto hatalmas karriert futott be a Super Mario Bros.-szal, és ezzel örökre beírta magát a videojátékok történetébe. Azonban a Mester nem érte be ennyivel, még számos más játék fűződik a nevéhez. Az egyik ezek közül a Zelda. Több szempontból is forradalmi volt ez a játék. Az ekkoriban megjelent NES játékok általában egy, vagy legalábbis csak néhány képernyőből álltak, és legfeljebb egy irányba scroll-oztak (mint a Super Mario Bros., ahol végig csak jobbra lehetett haladni). Ehhez képest a Zelda teljes négyirányú mozgásszabadságot adott, nem is beszélve a barlangokról. Az akkor megszokotthoz képest csak a fő játéktér 8*16=128 képernyő kiterjedésű volt, ebben nincsenek benne a boltok, a titkos barlangok, és ami a legfontosabb: a kilenc dungeon.

A másik, amiben a Zelda történelmet írt, az a mentés. Korábban ha befejeztük a játékot, legközelebb kezdhettünk mindent elölről, legfeljebb kódos vagy pályaugrásos (Mario, ugye) módszerrel lehetett folytatni, ahol abbahagytuk. Ez azonban mégse volt tökéletes megoldás, a begyűjtött pontjaink, életeink például elvesztek. A The Legend of Zelda volt az első olyan játék, ami a kazettára tudott menteni, nem is egy, de rögtön három állást.

Na de a játékról még nem is írtam! A Zelda játékok története általában leginkább a három Triforce darab (Erő, Bölcsesség és Bátorság) körül bonyolódik. Ezekbe az arany háromszög alakú tárgyakba a teremtő három isten ereje van bezárva, így a Triforce darabokat birtokló emberek nagy hatalomhoz jutnak. Ezért is vannak ezek nagy biztonsággal őrizve. De, mint általában, sose lehet semmit elég nagy biztonsággal őrizni ahhoz, hogy a gonosz hozzá ne jusson valamilyen módon. Tehát a történet elején Ganon, a Gonoszok Királya megszerzi az Erő Triforce-át, azonban nem éri be ennyivel, kell neki a Bölcsességé is (a Bátorság darabja nem szerepel ebben a részben). Zelda, Hyrule hercegnője tudomást szerez erről, és a Bölcsesség Triforce-át nyolc darabra töri, aztán elrejti őket nyolc katakomba mélyén Ganon elől. Magát viszont nem tudja elrejteni, így Ganon elrabolja őt, hogy rákényszerítse arra, hogy árulja el a darabok helyét. Szerencsére a csaj tudja tartani a száját, annál is inkább, mert úton az egyszemélyes felmentő sereg, azaz Link. Őt kell majd irányítani a játék folyamán.

Most pedig következik a játékmenet ismertetése. A game elején kapunk egy kardot és egy pajzsot, amikkel nekiállhatunk a világ bejárásának. A feladatunk leginkább az lesz, hogy a nyolc dungeon (nem várbörtön-jelentésben természetesen) mindegyikét bejárva megszerezzük a Bölcsesség Triforce-ának darabjait, majd vele felvértezve a kilencedik dungeonben győzzük le Ganont és mentsük meg Zeldát. Tehát a játékmenet sok mászkálásból és harcból fog állni, mind fent, az alap játéktéren, vagy lent a dungeonökben. Természetesen nem csak a kardunkra és a pajzsunkra leszünk utalva, számos egyéb tárgy szerezhető vagy vásárolható. Minden dungeonben találunk egy (vagy akár több) hasznos tárgyat, ami általában kell a következő labirintus megnyitásához, de nem mindig (így a játék nem is teljesen lineáris). Gyűjthetünk még rúpiákat is, ez a klasszikus fizetőeszköz a Zeldában, valamint szíveket. A kis szívek visszagyógyítják az elszenvedett sebzést, a nagyok emellett hozzátesznek egyet. Minden dungeon végén találunk ilyen nagy szíveket, de akadnak szabadtéren is.

A Zelda tehát kortársaihoz képest egy nagyon összetett játék volt, a legjobb NES címek egyike. Mégis nagyon erősen látszik rajta az idő vasfoga, főleg, ha a későbbi Zelda részekhez viszonyítjuk. A későbbi drámai és megindító történetekhez képest az első rész sztorija nagyon primitív, és nem is igazán illeszthető bele a kronológiába. A játékmenet is, bár kortársaihoz képest nagyszerű volt, ma már nagyon puritán az egész, semmi történetvezetés, semmi párbeszéd, semmi logikai feladat (ami, tegyük hozzá, az idők során védjegyévé vált a Zelda dungeonjeinek). A boltban a tárgyak meglehetősen drágák, pénzt illetően viszont nem bőkezű a játék, így elég sok időt felemészt majd a pénzgyűjtés. Végül, de nem utolsó sorban nehéz a játék, nem kicsit, nagyon. Rengetegszer fogunk meghalni, még akkor is, ha varázsitalokkal, sebzéscsökkentő gyűrűkkel és egyéb opcionális (és főleg drága) tárggyal indulunk neki a labirintusoknak, hát még nélkülük! Mondjuk ki: Azok a játékelemek, amik miatt a Zeldát szeretjük, hiányoznak ebből a részből.

A Zelda részek szinte mindegyike, ha ma jelenne meg (mai grafikával, persze), jónak, emészthetőnek számítana. Ebbe a kategóriába nem tartozik bele ez a legelső rész. Egy átlagos mai játékos aligha tudná élvezni, olyannyira eljárt már fölötte az idő, és olyannyira nehéz. Az értékelő százalék szimbolikus, a kor többi játékával szembeni összehasonlítás, ma a Zelda rajongókon kívül senkinek nem ajánlanám ezt a game-et (nekik is csak azért, mert érdemes, vagy inkább illik tudniuk, látniuk, honnan indult a legenda). Kíváncsiságból persze mindenki vethet rá egy pillantást, és a beszerezhetőség se probléma már, ugyanis megjelent GBA-ra a NES classics sorozat keretein belül, és a GC-s The Legend of Zelda: Collector’s Edition is tartalmazza, valamint letölthető a Wii Virtual Console szolgáltatásáról.

 

Végszó: A Legenda kezdete, ma viszont már kb. annyira fogyasztható, mint az eredeti Biblia-fordítás.

 

Grafika: 8/10

Játszhatóság: 8/10

Szavatosság: 10/10

Audio: 9/10

Hangulat: 9/10

 

 

90%

Link